A műanyag motorka

 

Fáj a szívem;

most is látom

kis unokám

arcát,

amint vívja

könnyeivel

keseredett

harcát.

 

Fáj – mondom –, mert

oly régóta

volt már szándé-

komba’:

apró, kicsi

emléküket

eltenni ta-

lonba.

 

Nem gondoltam,

hogy éppen egy

műanyag mo-

torka

lesz, ami a

szíveinket

úgy megdobog-

tatja.

 

Történt, hogy a

kisleányok

édes nagyma-

mája

a kis műa-

nyag motorkát

kitette az

útra.

 

Az útra a

kuka mellé;

hogy csak jönnek

érte,

mert ha rossz is,

lesz majd, aki

örül neki

télre.

 

Játszik vele,

ha szegénynek

egy jobbra nem

futja,

s így a kicsi

motorkának

jóra fordul

sorsa.

 

 

Igen ám, de

a motorkát

szerette E-

ditke;

s biztosra ve-

hető volt, hogy

szomorkodik

érte.

 

Hisz’ régóta

játszott véle,

szinte össze-

nőttek;

mindketten új

játszásokról

szép álmokat

szőttek.

 

S így esett meg,

hogy amikor

Verus elment

érte,

iskolából,

mint jó testvér,

őt hazakí-

sérte;

 

csak hogy éppen

körülnézett

haza megér-

kezvén,

ó, mit látott,

s riadalom

ült meg a kis

szívén.

 

„Ve-e-ru-us,

lá-á-to-od?

Ki-tet-té-ék.

Né-ézd!”

Mondta árván,

szomorúan,

s könny csillant meg

szemén.

 

Így sajnálod,

kell még neked;

játszanál még

véle?

Hozd hát vissza

az udvarba,

s tedd el hátul

félre!

 

Próbáltam meg-

vigasztalni:

hallgassál csak

énrám!

„de az anyu

nem akarja,

hadd maradjon

most már.”

 

Kicsi lelkem

– gondoltam én –,

nyugodj meg csak

szépen,

tudom én, hogy

mennyire fáj,

fájt nekem is

régen.

 

Ők bementek,

én meg szépen

az utcára

mentem,

körülnézek,

s lám, mit látok:

anyujuk jött

éppen.

 

Bűntudattal

köszöntöttem,

s ahogy elment

szépen,

felvettem a

kis motorkát,

s egy kicsit ke-

rültem.

 

Elkerültem

az ablakot

hát, hogy meg ne

lássa,

kislányának

voltaképpen

ki is a bűn-

társa.

 

Aztán haza

hozzánk vittem

a kicsike

járműt;

feltettem egy

kedves helyre,

s szívem újra

jól üt.

 

Aztán mikor

kis unokám

nálunk játszott

éppen,

szóltam neki:

jöjjön oda,

s nézzen kicsit

széjjel.

 

Körülnézett,

nézegetett,

aztán észre-

vette,

kicsattanó

mosolygással

derült fel

kis képe.

 

Aztán csendben

így szólt hozzám:

”kösz, papa” és

csendbe’

lehajtotta

kicsi fejét

szépen az ö-

lembe.

 

Most aztán majd

addig marad,

ameddig csak

tetszik;

játszhatsz vele

kedved szerint

reggeltől es-

téig.

 

S ha majd aztán

te döntesz úgy,

hogy most el kell

válni,

szép emlékét

megőrized,

s szíved nem fog

fájni.

 

Jó lesz így majd,

ugye jó lesz?

Addig itt lesz

vélem,

kedvesem szól-

ni nem tudott,

fejet hajtott

szépen.

 

Mindegyikünk

szép emléke,

féltve őrzött

kincsünk,

jó, ha tudunk

emlékezni,

ha visszate-

kintünk.

 

És az emlék

hogyha szép ma,

holnap még szebb

lészen,

egészen míg

a szívünket

befonja e-

gészen.

 

Szép emlékek

gyermekkortól:

maradjatok

vélünk,

s kísérjetek

el bennünket

addig ,amíg

élünk!

 

 

                                                    (:1997. október 22.:)

 

 

Oldal: A műanyag motorka
"...hű szívvel szeressél" - © 2008 - 2024 - szalaiversek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat