Meghalt a Mama!

 

 

1962. január 29-én – tán – kilenc óra táján,

édesanyám elcsukló, szomorú hangon mondta

telefonba: Romi! Fiam! Gyere haza, meghalt szegény

Mama!

És én elindultam szomorú árván, botló bandukol-

va – szép égen fátyol-, s bárányfelhők kísérték

lépteim; eltűnődve néztem fel az ünnepélyes fellegekbe,

s látni véltem: tiszta lelke csillagok közt repülve

búcsút int.

Aztán végre hazaértem. Haza, ’hol még egyszer

várt engem; némán, békésen, szeretve szeretve

szegény Mama – anyám a fájdalmas csendben

halkan hívott: nézd, gyere fiam! – Ahogy tudtam,

egyitek sem jött időben haza.

S ott aludt a szentem. Csendes, megbékélt boldo-

gultan; tudta, érezte, s hálás boldog volt, hogy

ott vagyok: s halkan zokogva én is megérez-

tem, hogy szerencsétlen én mily bűnös vagyok.

Szép volt a szegénykém. Friss halálában is drága

szép. Szépen ráncos arca, hófehér hajával korona,

sokszor nem csókolt áldott kezei: mellén keresztbe

összefonva. Hihettem volna, hogy csak földin alszik,

csókolgatva szólongattam: Mama! Mama!

Aludt szegénykém. Hálátlan, örökre elkésve ér-

keztem haza!

 

Múlnak az évek. Sok-sok múlt azóta;

mamás ráncaim, s hajam hófehérje, vénülő

kezem lassan fáradtában: már senki sem

hív, már senki sem vár; de e napon s

e percben, szíven fájón, szégyenkezve hazatalál.

Óh! Milyen nagyon szerettél Mamám!

 

 

 

                                     (:1990. január 29.:)

 

 

Oldal: Meghalt a Mama!
"...hű szívvel szeressél" - © 2008 - 2024 - szalaiversek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat