.....................

Elszomorult most a porta,

igaz, csak egy pillanatra:

nincsen gépje, sem asztagja,

szinte sikong a csend rajta.

 

E szép csendben a csépelők

gyülekeznek mosakodni;

szorgoskodnak a terítők,

illő’n kell őket fogadni.

 

A megkezdett lakodalom

folytatódik, és megszépül:

’gazda és a gazdaasszony

fogad mindenkit vendégül.

 

Szeretettel és hálával

hívják őket asztalukhoz,

’hogy végeztek a munkával,

jöjjenek kis kosztoláshoz.

 

Szép hosszú és fehér asztal

kínál mindenkinek helyet,

szép fehér, mert most damaszttal

„díszítettek” szokott helyett.

 

A kínálat igazán dús,

mert a vendég bizton éhes;

étvágy híján senki sem bús,

bár az asztal igen népes.

 

Van húsleves, főtt hús, mártás;

finom sült hús, kalács, rétes,

kalács, rétes helyett: a fánk

és a bor sem közönséges.

 

Elfoglalták helyeiket

egymást hellyel kínálgatva,

ki-ki lopva keresztet vet;

az Istenhez fohászkodva.

 

S indul vidám cseverészés,

fogynak az ízletes étkek:

a cséplés nem heverészés;

enni-inni itt nem „vétek”.

 

Mi: „a derék pelyvahordók”,

szint’ úgy ülünk az asztalnál,

egyedül a „boroshordók

üzenete csobban” másnál.

 

’Kedves, nyájas háziasszony

buzdít szorgos fogyasztásra,

bizony, hogy csak a menyasszony

hiányzik itt áldomásra.

 

Itt is, ott is fiú s leány:

szégyenlősen súgnak-búgnak,

talán-talán jövőre már

mint ifjú pár, úgy „mulatnak”.

 

Cserélődnek az élmények

egymás között nagy vidáman,

’mint voltak az események,

bizonyítják ketten-hárman.

 

A gazda még egyre rakja:

üveg borát az asztalra,

s vendégeit biztatgatja

„újabb búcsúzó italra”.

 

Lassan-lassan ki itt, ki ott,

szedelődzik, hazakészül:

szerszámját meg, amit hozott;

vállán pihenteti végül.

 

’Háziasszony és a gazda,

mégoly hálás’, mégoly szépen

köszönik: szép volt a munka,

viszonozzák hasonképpen.

 

Aztán már csak háza népe

marad a cséplős gazdának,

s a távolban zúg-búg gépe

az újabb csépelő háznak.

 

Így telik hát el a szép nyár

és a boldog nyárutolja,

’emléke most is velünk jár,

mert a szívünk marasztalja.

 

Az emléke! mert elmúltak

a gyönyörű „cséplőévek”,

a gépek is „elvonultak”;

s többé vissza sose térnek.

 

Éveink is velük szálltak,

de ifjú maradt a szívünk,

s ott, ahol a kazlak álltak,

újra sarjad az emlékünk.

 

        Mert:

 

nem kell már a pelyvahordó,

nincs is meg a köcöléje;

nem várja a pelyvahúzó,

hogy leterítse eléje;

 

nem kell asztag- s kazalrakó,

az etető ölelése;

szalmakazal hajtogató,

szép petrencék „készítése”;

 

nem kell a szép kötélvágó,

el is veszett már a kése;

a szép termést mázsálgató,

s a magfogó figyelése,

 

nem kell nagyszíj és gyantázó,

apróbb szíjak „csevegése”;

sem az ék, sem a vintázó,

s a gépek vízszintezése;

 

nem kell asztal s „vendégváró”,

fínom étkek készítése;

a jó borát kínálgató,

szép munkának köszönése;

 

nem kell. . . . . . . . . . . . . . . . . .,

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ;

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .,

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ;

 

de:

      olykor-olykor az az álmom,

      a gépek zúgását hallom;

szaladok, hogy még meglátom,

aztán sehol se találom.

 

Újra s újra, két-háromszor,

megkísért még ez az álom;

csakígy járok mindannyiszor:

s könnyem csorog a párnámon.

 

 

Ámde:

 

egyszer a kis pelyvahordó

„elfáradtan hazaballag:

s ha feltárul a nagy ajtó,

ott lesz a gép, ott az asztag”.

 

 

                                      (:2001. július-augusztus)

 

 

Oldal: Csépléseink 3. r.
"...hű szívvel szeressél" - © 2008 - 2024 - szalaiversek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat