Újév napjára

 

„Bizony mondom nektek: amit

e legkisebb testvéreim közül eggyel

is tettetek, velem tettétek.”

Máté 25,40.

 

„Bizony mondom nektek: amit nem

 tettetek meg eggyel is a legkiseb -

 bek közül, velem nem tettétek meg.”

 Máté 25,43.

 

 

De jó lenne

új életre kelni:

újév napján

újra megszületni;

minden bűnt és

rosszat számbavenni,

s értük kegyes

bocsánatot nyerni.

 

Minden bűnt

és rosszat elfeledni,

Istent s embert

hű szívvel szeretni;

sohsem sírni,

mindig mosolyogni,

magunk, s mások

örömén örülni.

 

De jó volna,

ha ’hajnali csöndbe’

béke szállna

szorongó szívünkbe;

nem gondolnánk

azt, ’mi fáj és bánat,

csakis szépet

s jót kívánnánk másnak.

 

Úgy lépnénk ki

reggel az utcára,

hogy meghitten

nézhessünk egymásra;

fenntartás sem

lakozna szívünkben,

élhetnénk köl-

csönös szeretetben.

 

Szép ajándék len-

ne ez számunkra,

családunkra,

s embertársainkra;

szép ajándék

Istentől, embertől,

ha így élnénk

ez új esztendőtől.

 

Fű, fa, s virág

még szebben virulna,

ha a szívünk

szeretni így tudna,

mint valaha:

 régen, nagyon régen,

oly’ őszintén,

és épp’ olyan szépen.

 

Teljesülne

a főparancsolat:

„Szeresd Istent,

s felebarátodat;

Istenedet

mindenekfelette,

s felebará-

todat, mint magad’ te.”

 

S jó, ha Istent

szeretni akarja,

’ki megteszi,

a mennyeket bírja;

örülhet, mert

nagy lesz a jutalma,

teremtője

is szeretni fogja.

 

Ó, ha azt is

meg tudja majd tenni,

embertársát

mint magát szeretni;

’ egész világ

rögtön észrevenné,

ha az ember

egymást így szeretné.

 

______________________

 

Mintha rajtunk ülne igen régi átok:

nem segítjük bajban a felebarátot.

Már szép, hogyha testvér s a szülő kivétel,

bár nekik is inkább más segít, mikor kell.

 

Szinte gyűlölséget kelt elesettségük,

segítség reménnyel a képtelenségük.

„Mért nem oldja gondját meg a szerencsétlen?”

Nem mozdulunk, csendben szemlélődünk, tétlen.

 

A sorsára hagyjuk, meglopjuk reményét:

nem vesszük szívünkre sírását, sem könnyét.

Még a könyörgése sem hat meg bennünket,

inkább megalázzuk: kerüljön el minket.

 

S mikor nem segítünk, már nem is szeretünk;

hogyha nem szeretünk, folyvást „törvényt szegünk.”

Megszegjük a legfőbb, nagy parancsolatot;

várhatunk-e akkor lelkünknek malasztot?

 

Még észbe sem vesszük, mily’ nagy bűnbe estünk;

ne adj’ Isten légyen nekünk is elestünk.

Ki könyörül rajtunk, ha minket kell szánni?

iszonyatos lehet elhagyottá válni.

 

Akkor tudnánk meg csak: mit jelent egy szép szó,

s hogyha meghallgatnak, milyen boldogító;

avagy mit éreznénk, ha megkérdi: hogy vagy?

S mire válaszolnánk, „barátunk” már otthagy.

 

Ki a felebarát? Azt kérdezed tőlem?

Felebarát: minden bajba jutott ember.

Senki sem kivétel, kit segíteni kell:

tégy jót ellenféllel; sőt ellenségeddel!

 

Senkit sem mellőzhetsz. Krisztus sem mellőzött,

amikor keresztjén a halállal küzdött.

Ezért hagyta reánk szeretetparancsát,

előtte, mint értünk föláldozta magát.

 

 „Ez az én parancsom: egymást szeressétek,

úgy, mint szerettelek én is benneteket!”

Önmagánál jobban bennünket szeretett,

így a szeretetnek biztos mércéje lett.

 

Azt kérdezed tőlem: milyen e szeretet?

tán érzéki vágy, rokonszenv, érdek lehet?

Bizony, hogy egyik sem, nem ez a szeretet,

hanem: a segítő irgalmas cselekedet.

 

Ez hát e szeretet, és igaz valóság:

legdrágább s egyetlen értékünk a jóság.

Jóságunk szülötte  lehet emberségünk,

elesettek közül szépen felemelünk.

 

Ha – s ahol – tehetjük, jó szívvel segítsünk:

töröljünk le könnyet, szenvedést enyhítsünk

– keresztény feladat –, bajban is szeressünk;

mindenkibe hitet, bátorságot öntsünk!

 

S amikor asztalod dúsan van terítve;

gondolj őreá is: gondolj  a szegényre!

akinek alig van betevő falatja;

bár az élet terhét ő is bőven hordja.

 

De ha kisgyermeke oly’ éhesen nézi,

szájától megvonva odaadja néki.

Így van ez talán már az ősidők óta:

kinek – bár küzd s „harcol” – rosszra fordul sorsa.

 

Bizony istenáldás, ha nem szűkölködöl

s ha beköszönt a tél, melegen öltözöl;

de mit már nem hordasz, másnak az még kincs lesz,

hozd elő, nyújtsd oda! tán a fagytól mentesz.

 

Mindez neked „morzsa”, ’mi a földre hullna,

szereteted gyakran semmiségen múlna.

Mégis sokat tennél „kicsik közül eggyel”;

amit látva Krisztus örömmel jegyez fel.

 

Hogy már adtál néha ? Azt ne tartsad számon!

lesz annak tudója, mikor kérik számon.

Régóta ismerjük ama szép parancsot:

„Úgy adjon bal kezed, ’ne tudja azt a jobb.”

 

’Kinek lelke beteg, tán még jobban szánjad;

nyújtsd felé a kezed, és meg ne utáljad!

Tán sok a panasza, s téged is már fáraszt,

ne hagyd mégse cserbe! hol találna támaszt?

 

Isten úgy gondolta: őt reád bízhatja,

s szeretetével Ő szívedet áthatja;

hogy legyen türelmed, s Jézust lássad benne:

szeressed, segítsed, mintha maga lenne!

 

Ha az elesettben a Krisztust nem látod,

mit sem ér az imád, bárha buzgón mondod.

És ha elkerülöd, kitérsz túloldalra;

nem sejlik fel arcán Krisztusnak szép arca.

 

Akit pedig látni oly’ nagyon szeretnél,

megláthatnád, ha egy koldust észrevennél.

Enyhítenéd éhét, csillapítnád szomját,

s boldoggá tennéd így legalább egy napját!

 

Elmondhatnád akkor: Krisztus volt vendéged,

aki oly’ sok szépet adott már tenéked;

szülőid, testvéred, s a saját családod,

méltó s igazságos leróni háládat.

 

 

Jó volna hát

ezért újra megszületni;

s megújhodott

szívvel szeretetben élni.

S hogy új éle -

tünkben milyenek is lennénk?

Krisztus éle -

tét és példáját követnénk.

 

Kövessük hát

most is eme életünkben:

irgalmasság

éljen cselekvéseinkben!

S ha megtesszük

mindig, mit ember megtehet;

megfizet az

Isten: maga a szeretet.

 

 

                                                                   (:1999. január 1.:)

 

Oldal: Újév napjára
"...hű szívvel szeressél" - © 2008 - 2024 - szalaiversek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat