Elballagunk

 

Még egyszer beálltunk,

beálltunk a sorba:

elbúcsúzni jöttünk

ma az iskolába.

 

Végső búcsút veszünk:

minden kedves, széptől;

s elköszönünk csendben

a nyolc esztendőnktől.

 

Elballagunk aztán,

s hosszú útra lépünk,

de e nyolc esztendő

szép emlék lesz nékünk:

szép emlék lesz nékünk,

ameddig csak élünk.

 

Ó, mennyire vártuk,

hogy az ovi után

iskolások leszünk

egy szép nap délután.

 

Beállhatunk mi is

abba a szép sorba

amit megcsodáltunk

évről évre újra.

 

Hogy beléphetünk majd

a nagy iskolába;

gyűlt is irón, irka

a szép, új táskába.

 

S lépegettünk vígan,

anyu kezét fogva;

a kapun belépve:

nekibátorodva.

 

Hallgattuk mi is a

nagy eligazítást,

s izgalommal vártuk

az első tanítást.

 

Reggel már jó korán

nekikészülődtünk,

nem is volt hát csoda;

jókor megérkeztünk.

 

Amikor azután

padunk is lett végre,

’király sem ült olyan

büszkén a székére.

 

S jött az első óránk:

sok szépet hallottunk,

a pad sem moccant meg

a csendben alattunk.

 

Aztán csengő csengült:

vége az órának,

s itt volt az ideje:

játéknak, mókának.

 

Gyorsan is elillant

a legelső évünk,

s az időnk vonata

meg sem állt mivélünk.

 

Mindeközben szépen

bővült a tudásunk,

és sorra kinőttük

blúzunk s a kabátunk.

 

Lassan nem kellett már

nagyon lehajolni,

ha bennünket anyu

meg akart csókolni.

 

S évről évre kétszer

álltunk itt a sorban,

ez oly’ csodálatos:

így, szép, nagy csokorban.

 

Bizony alig hisszük,

hogy végére értünk,

s a nyolcadik évünk

telik be ma nékünk.

 

Nyolcadik, és egyben

ez lesz az utolsó,

nekünk itt már nem lesz

évnyitó, évzáró.

 

Elszorul a szívünk:

bizony utoljára

vezetett be minket

osztályunk tanára.

 

Ő is mélyen érez;

osztályunk főnöke:

vajon milyen útra

tér e sok gyermeke?

 

E sok szép gyermeke:

Kinek, mint szülője;

volt jó tanítója,

s gondos nevelője.

 

Sok-sok szeretettel

emlékszünk azokra,

akik tanítottak:

a sok szépre s jóra.

 

Munkájuk majd járjon

nagyon sok sikerrel,

s az életük teljen

erő, egészséggel.

 

Életünk naplója

e napot majd őrzi,

midőn iskolánktól

el fogunk most válni.

 

Mosolyg egyik szemünk,

s bizony sír a másik,

utolsó utunk lesz

innen ma hazáig.

 

Kísérjen el minket

emléked, iskolánk,

s legyen biztatónk majd:

hogyha megfáradnánk,

 

öleljen bennünket

e szép emlékezet;

 

megérzi majd szívünk,

mikor ezt üzened:

 

        fel a fejjel, s bátran:

       

        csak a kezdet nehéz!

 

        Nehéz csak a kezdet!

 

 

           (2003.)

 

 

 

Oldal: Elballagunk
"...hű szívvel szeressél" - © 2008 - 2024 - szalaiversek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat